2016. február 16., kedd

Életjel

Kedves Olvasóim! (ha még vagytok)

Tudom, hogy borzasztó hosszú időre eltűntem, és hihetetlenül sajnálom. Nagyrészt a sulira hivatkoznék, mert egy ideje iszonyú nehéz, de persze vannak más indokok is, ezeket viszont most nem részletezném.
Olyannyira hosszú ideig nem adtam jelet magamról, illetve főképp a történetről, hogy egyszerűen szégyelltem magam bármelyik nap előállni egy új résszel, azzal a bizonyos "Meghoztam az új részt!" szöveggel, szóval nem. Most sem erre kerül sor. (Részben azért, mert még nincs is teljesen kész az új rész.)
De mivel már egy ideje folyamatban van, szeretnék megosztani veletek belőle egy (szerintem) terjedelmesebb részletet, hogy lássátok; igenis lesz új rész, nem haltam meg, és a blog sem fog bezárni. Mostanában biztosan nem.
Ezúton szeretnék tehát elnézést kérni mindenkitől, remélem nem gyűlöltetek meg nagyon. Jelenleg tényleg nincs túl sok időm, de én igyekszem. Szóval igen, tudom, hogy pofátlanság ilyet kérni, de most időre van még szükségem. Remélem ezt megértitek. :)
Amint igazán vissza tudok térni, reagálok mindenre, kommentre, chatben hagyott üzenetre, minden létező dologra, amit küldtetek nekem.
<3
Puszi, Daisy


"(...)  – Köszönök mindent – mondta, miközben szorosan tartotta a kezemet. Olyan lágy hangon szólt hozzám, hogy hirtelen nem is tudtam másra figyelni, mint a szemei barnaságára és a keze melegségére. Egy apró félmosolyra húzta ajkait, ami miatt szinte elakadt a szavam.
  – Abby? – kiáltotta Hayley, jelezve, hogy vár rám. A hangja minden ködöt eloszlatott a fejemből, és feltűnt, hogy az egyetlen ok, amiért nem fázok annyira, az Marcel közelsége volt. Esetlenül léptem hátra, majdnem meg is botlottam, miközben néztem én mindenfelé, csak Marcelre nem.
  – Én… – makogtam. – uhm… Mondanám, hogy szívesen, de örülnék, ha legközelebb nem rángatnál bele ilyen őrültségekbe a megkérdezésem nélkül. – Marcel elnevette magát.
  – Ígérem, legközelebb megkérdezlek.
  – Legközelebb? – pillantottam rá hitetlenül. – Jaj, de jó. Ezek szerint tényleg lesz legközelebb.
  – Abby! – szólt rám Hayley újra, most már kissé követelődzőn.
  – Jó éjt! – mosolyogtam Marcelre, aki viszonozta a gesztust.
  – Jó éjszakát, Abby! – intett, én pedig hátat fordítottam neki, és Hayley felé vettem az irányt. Hallottam, ahogy mögöttem becsapódik a bejárati ajtó, és szinte csalódottan huppantam be az anyós ülésre. Egészen úton nem szóltunk egymáshoz, de a történtek után aligha volt erre szükség. Mind a ketten még csak emésztgettük, hogy ma vérfarkasokat győztünk le, hogy gyerekeket mentsünk meg attól, hogy ők is farkasokká váljanak, aztán harcba menjenek. Jobban belegondolva, Hayleynek talán ez jelentette az átlagos mindennapokat, és amikor azt mondja, hogy „unalmas” napja volt, akkor talán arra gondol, hogy csak egy vámpír fejét tépte le aznap. Az ő gondolatai teljesen máshol járhattak, és nem is szándékoztam követni őt oda, tökéletesen elvoltam a saját kis világomban, ami újonnan vámpírokról, vérfarkasokról és egy hibridről szól. Főkent a hibridről.(...)"

6 megjegyzés:

  1. Szia !
    Én nagyon várom, szeretem azt a sztorit.
    Írd mihamarabb, ha lehet.
    Mira

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm, hogy ilyen hosszú szünet után is kitartasz a blog mellett. :D Örülök, hogy szereted a történetet:)
      Már tényleg nagyon sietek az új résszel! (És az új kinézettel.)

      Törlés
  2. Szia.
    Ne szegyeld magad,a lenyeg hogy itt vagy egy ujabb igeretes fejezettel. Nagyon varom.
    Sok sikert a tovabbiakban.
    Puszi:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm a kedves szavaidat, elképzelni sem tudod, milyen sokat jelentenek <3
      Már nagyon sietek, esküszöm!

      Törlés
  3. Szia nagyon tetszik a tortenet ,eppen ezert szeretnek egy meghivot cslaura2000@citromail.hu email cimre. Elore is koszonom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! A blogot nem fogok bezárni, kizárólag arra az idő(k)re, amíg designátalakításon megy keresztül, így bármikor olvashatod.:)

      Törlés